gyűjtögetős

Dobozok

Dobozokat gyűjtök majd hatvanévesen.
Hatvanévesen dobozok közt fogok élni.
A dobozokba kis cetliket gyűrök. Minden
cetli egy-egy év. A dobozokkal mérem
majd a távolságokat. Például, hogy a
kedvenc pékségünk tőled száz méterre
volt, tőlem kétsaroknyira, mégis mindig
pontban tízre érkeztünk oda, és hogy a
többi mindvégig olyan bizonytalan volt,
néha félregomboltam kockás ingemet,
és előfordult, hogy nem vetted észre,
ilyenkor nem is az ing állt rajtam hülyén,
hanem a rám aggatott összes mondatod,
mint egy túldíszített kirakatban az apró
lila dobozok, amelyeket hiába rakosgatok
ide-oda.


(Parnasszus, 2009. tél)

forgalmas erotika

Kitakartalak

Melleid fedetlenek voltak. Tekinteted
az utca zajától réveteg. Kitapintható
volt benned a város: a délutánra meg-
növekvő forgalom, a kigyúló lámpa-
fények, egy mellékúti kaptató, egy pár
a fal tövében, szemlesütve társasházi
ablakok. Az utolsó fények főutakra
vittek, az útszélen esővíz hömpölygött,
lassan elhaltak a tülkölések, szemedben
a város hazaúszott. Mozdulni képtelen
voltál, mint akit lehorgonyoztak, mell-
kasod emelkedett és süllyedt. Orrodba
esőszag csapott, távolról rám fókuszáltál,
visszanőtt szemérmed.


(Parnasszus, 2009. tél)

hétköznapi álmok

Elkopik

Lassan belenövök a hétköznapokba.
Elkoptatok cipőt, nadrágot, néhány
flanelinget. A kelleténél mindig
tovább hordom őket, szívem alatt
az álmaimmal vagyok így. Aztán
elkoptatok egy-két egyetemi évet,
reggelente tükörben hagyom
a tegnap éjszakát, útra kelek,
november van, a fák lombjukat
őrzik mégis, galamb csipeget egy
pár szem mazsolát. Mellé érek,
mégse rebben félre, az utca
emelkedni kezd, kettőnk közül
meglehet, én tartok az égre,
elkoptatni Platónt, Arisztotelészt.
De cipőm alatt lassan elkopik a szó is,
rágóba lépek, nincsen semmi baj.
Elkoptatok még egy költeményt.


(Parnasszus, 2009. tél)

ami elégséges

A végén elhagyom

Hét éve tettem le az érettségit.
Csupa elégséges, mégis megvagyok.
Nem lettem drogfüggő, csak kocsmában
füstölök, pókerben sem sűrűn tartom
a vakot. Nem lettem földmérő, sem
geográfus, iskolában földrajzot ma sem
tanítok, pénzért jogásznak sosem mentem
el, belülről nem kellett bámulnom börtön-
ablakot. Nem lettem nőfaló, utcákon sem
gyakran lesem őket, kicsit nem tudok
szeretni, egészen meg képtelen vagyok.
Csupa elégséges minden, ami körbevesz.
Meglehet, hét éve nekik volt igazuk.
Nyáron töltöm be a huszonhatot.
Ha lehajolok, a sípcsontomig érek,
ha kihúzom magam, száznyolcvan vagyok.


(Eső, 2009. ősz)

reggeli kávé

Befejezetlen reggelek

Először a billentyűk után nyúlok
vagy feléd, olykor átfedi egymást
a két mozdulat, ahogy a reggeli
kávét is a bögrédben tudom csak
megszeretni, miközben úgy figyellek,
mintha felejtenék: megszámolom
arcodon a ráncokat, te belepirulsz,
máskor meg csak beszélsz, beszélsz,
én meg élvezem, ha közben néha
berekedsz, de ezt te is jól tudod,
mégis megmosolyogsz, sírva fakadsz,
folytatod, pedig mindketten tudjuk,
hogy nincsen mit mondanod.


(Eső, 2009. ősz)